Gondoltál már arra, hogy milyen lenne kutyának lenni? Oké, tudom, egy kicsit meredek az elejére a kérdés, de máris megmagyarázom: egy állatvédő egyszer azt mondta nekem, ahhoz, hogy jó gazdik legyünk, mindent, de tényleg mindent tudnunk kell a kutyánkról. Lehetőleg még azelőtt, hogy hozzánk kerülne, másodsorban pedig a kutyánk fajtájára jellemző tulajdonságokat figyelembe véve képzeljük el, milyen lenne, ha ő mi lennék.
Nos, sose gondoltam azon, hogy szeretnék-e kutya lenni, de ha mégis… úgy alakulna, biztos an nem Bella helyébe képzelném magamat. Egy szerető családot képzelek el, ahol törődést kapok sok simivel, játékot, jó sok finom tápot, elegendő teret és sétát. Apropó Bella. Ő a szomszéd kutyája.
Fajtája meghatározhatatlan, külleméről a legtöbb, amit elmondhatok, hogy középtermetű, négy lába van és szőrös. De eszméletlenül bohókás, kedves, kicsit neveletlen, de bájos. Menhelyről került középkorú egyedülálló hölgy szomszédomhoz (10  jó pont), akinek egyedülállóvá válása és a kutya befogadása szinte napra pontosan egybe esett. Válás után a férj ment, kutya jött. Bella egész nap egy bérházi lakás fogságában tengődik, ami nagyjából 13 órát jelent (mínusz 100 pont), viszont szomszédom sorsát ismerve - 1,5 állásban  dolgozik, hogy megéljen -  szívesen levonnék a mínusz száz pontból, de sajnos ez a kutyát nem vigasztalja.  Bella túl kevés törődést és figyelmet kap cserébe azért, hogy gazdája ne egy üres lakásba érkezzen haza. Reggel gyors WC egy sprint sétáltatás keretében a ház előtt, amit Bella minden nap az ajtó előtti több percen át tartó kaparászással vár izgatottan, majd este ugyanez. Bár a zárt ajtók erre nem engednek következtetni azért némi simogatás is beleképzelek a programba. Hogy miért mesélem el mindezt? Mert ő nem csak az én szomszédom, hanem sok szomszéd, akik különböző okokból, de nem figyelnek elégé kutyájukra. Bár az ilyen gazdik  szeretete felől alapvetően nincs (sok) kétségem, afelől van, hogy jó tulajdonosuk-e kutyájuknak? Merthogy a szeretet önmagában nem tesz jó gazdákká.

Anyúúú, úgy szeretnék egy kutyát….!

A szomszéd kutyája effektus másik tipikus esete, amikor a gyerek kutyáért rimánkodik, a szülő pedig - néha jobb iskolai jegyekért zsarolásként használva – végül rááll. Persze előtte elhangzik a szülői bebiztosítás miszerint: „de te gondoskodsz róla, te viszed sétáltatni és te takarítod fel, ha odacsinál”, a kölök pedig naná, hogy bármit megígér.
 A gyerek örül, a családnak pedig végre nem kell hallgatni az „anyúúúú, úgy szeretnék egy kutyát” kezdetű slágert. Egyszóval mindenki boldog. Egy darabig. Nem mindig, de néha  megtörténik, hogy gyerek megunja kutyát, a szülő pedig minden egyes alkalommal, amikor gyerek helyett sétálni viszi kutyát elmondja, hogy gyerek mennyire felelőtlen és ezért marad rá kutya. Ettől még boldog és elégedett is lehetne a háziállat, de nem mindig van így. Ha az eb ottrekedt a családban igazi figyelem nélkül,  akkor ugyan minden családtagtól kap itt-ott némi simogatást, de többre nem számíthat.

Szó sincs arról, hogy kutyát csak időmilliomosoknak szabad tartani, de aki házi kedvencet vállal tudnia kell felelőséggel gondolkodnia és felmérni, hogy az életébe ez mennyire fér bele. Mert, ahogy önmagában a szeret kevés (de elengedhetetlen), úgy kutyát akarni is kevés.

Az felelős állattartás alapjai

Mielőtt házi kedvencünk lenne, olvassunk utána a fajta tulajdonságainak és igényeinek. Tudnunk kell, hogy milyen élettérre van szüksége, kint és/vagy bent tartható fajta, milyen ellátásra, törődésre, mozgásra van igénye. Csak olyan fajtát vegyünk magunkhoz amelyiknek az igénye szerinti környezetet meg tudjuk teremteni, majd gondoljuk végig, be tudjuk-e illeszteni az életünkbe a kutyust. Négylábú kedvencünk sok örömet adhat nekünk, de sok felelősséggel is jár. Nem néhány hónapra vesszük magunk mellé, hanem élete végig gondoskodnunk kell róla, s rajtunk áll, hogy miként éli le az átlagos 10-15 éves kutyakort.
A házi állat nem tárgy, eszköz, hanem érző lény, akit családtagként kell kezeli. Vigyük magukkal ahova csak tudjuk; ideális lehet a hétvégenkénti kirándulás, de ha csak a közeli boltba megyünk is boldog lesz, hogy velünk lehet. Ha kevés idővel rendelkezünk, válasszunk olyan társat, amelyik fajtájából adódóan kevesebb emberi jelenlétet igényel (szó sincs ridegtartásról!), mert a lusta kutyák a nap nagy részében elheverésznek, de ilyenkor elsősorban hétvégén be kell pótolni a törődést.

 Ha ezeket végiggondoltunk, s úgy érezzük, jó társai lennénk egy kutyának, akkor is van még néhány teendőnk a négylábú hazavitelét követően. Először is keressünk állatorvost. A kötelező oltásokat időben adassuk be, rendszeresen féregtelenítsük kutyusunkat és figyeljünk oda egészségi állapotára. Gondoskodjuk egyedi azonosításról, s ha csak nem tudjuk biztosan, hogy vállalnánk egy alomnyi kölykök is, ivartalaníttassuk kedvencünket (ennek hiánya miatt van annyi kóbor, útmentére kirakott kutyus).

Az új családtagnak kell egy saját privát szféra akár házban, lakásban, akár az udvaron tartjuk, ami előbbieknél egy pokróc, egy kosár lehet, utóbbinál egy kutyaház, ahova rossz idő esetén bekuckózhat. Nem tudjuk eléggé hangsúlyozni: a kutyának mindig legyen elég helye, ha udvaron tartjuk ne legyen láncon, a legkevesebb egy hosszú futtató számára, hogy kedvére mászkálhasson az udvar egy részén.

Mindezekből az is kitűnik: nem csak elkötelezettségünket, felelősségvállalásunkat, időbeosztásunkat, lakókörnyezetünket kell figyelembe venni amikor a kutyatartást mérlegeljük, de anyagi helyzetünket is.

Tudnunk kell, hogy a kezdeti időkben házi kedvencünk sok tanításra szorul majd, hogy jólnevelt legyen. Ezt a tanítást végezhetjük mi magunk, ha szakkönyvek segítségével felkészültünk erre, de kiképző segítségét is igénybe vehetjük, ami jó program kutyának és gazdinak egyaránt.
És végül néha tegyük fel a kérdést magunknak: mi lenne, ha kutya lennék, boldog lennék így? A válaszból tudni fogjuk, hogy méltók vagyunk-e kutyánk feltétel nélküli szeretetére.
 

<< Vissza