Ha haszonállatokról beszélünk, egyértelműen az ehető állatokat értjük alatta. Az, hogy ezek életükben is hozhatnak hasznot (a tehén tejet ad, a juh gyapjút, a ló az erejét), tulajdonképpen mellékes: a lényeg, hogy valamennyien a vágóhídon végzik. Noha a laboratóriumi kísérletek céljaira tenyésztett patkányok és egyéb élőlények hasznos mivoltához kétség nem férhet (s a jelenlegi gyógyszerárak mellett az sem vitatható, hogy ez a haszon nem csupán erkölcsi, hanem nagyon is pénzre váltható), mégsem nevezzük őket haszonállatnak? Feltehetőleg azért nem, mert nem kerülnek az étlapunkra. Az állatokra vonatkozó rendelkezések is különféle kategóriákra osztják a velünk és körülöttünk élő állatvilágot. Meghúzzák a határvonalat haszonállat, kísérleti állat, vadonélő állat, cirkuszi állat és kedvtelésből tartott állat között, sőt mi több, még a szolgálati és a sportcélból tartott állatokat is elkülönítik a többitől. Ezzel együtt nyilvánvaló, hogy a vadásztársaság számára hasznot hoz a vad, a cirkuszos keres a betanított majmon, a versenyló jó üzletet jelent a bukmékerirodának, a kábítószer-kereső kutyának pedig az egész társadalom látja hasznát.

Egyelemű halmaz

Amikor néhány évvel ezelőtt az állatvédelmi törvény kidolgozása kapcsán felmerült a kutya kategóriába sorolása, kiderült, hogy senki nem óhajtja magára vállalni: a földművelésügy álláspontja szerint nem haszonállat, az állatvédő front viszont hallani sem akart arról, hogy általánosságban beskatulyázzák a "kedvtelésből tartott állatok" közé, hiszen a másfélmilliós magyar kutyaállomány nagy része még ma is kurtavason, ételmaradékon tengeti életét, s hogy ez a fajta ebtartás mennyire tekinthető "kedvtelésnek", az még a gazda szemszögéből is enyhén szólva kérdéses (a kutya szemszögéből nem kérdéses: semennyire). Az a felvetés sem talált kedvező fogadtatásra, hogy tekintsük a kutyát önálló kategóriának: a jogászok hallani sem akartak róla, arra hivatkozva, hogy az állatvédelmi törvény kerettörvény, s mint ilyenben, nincs helye egyes fajokra vonatkozó részletszabályoknak.
A kutya azonban - jelen értelmezés szerint legalábbis - nem "fajt" jelent, hanem egy meghatározott állattartási módot, amelynek történetesen ez az egyetlen állat felel meg. Ha a póniló tartható volna lakásban és a törpepapagájt minden nap többször sétálni vinnék, ha a macska megtanulhatna autóbuszon utazni (nem kosárban, hanem szájkosárban!), vagy az aranyhal képes volna megvédeni gazdája testi épségét, de ugyanakkor arra is, hogy kárt tegyen másokéban, akkor egy ilyen jogszabály értelmezésében ezeket is tekinthetnénk "kutyának". Mivel azonban ilyen állat a kutyán kívül nem akad, ez a kategória valóban csak egyetlen fajt ölelhetne fel. A matematikusok úgy mondanák az ilyet: egyelemű halmaz. A szociológusok úgy: egytagú család.

Kutyából - szalonna

A probléma mind a mai napig megoldatlan, így a kutyás társadalom által is naiv ujjongással fogadott állatvédelmi törvénynek továbbra sincs a kutyára vonatkozó végrehajtási utasítása. A kutya "veszélyes állatnak" minősül, ha harap, "kedvtelésből tartottnak", ha lakásban tartják, "szolgálatinak", ha rendőri feladatokra képezték ki, "laborállatnak", ha kísérleteznek rajta, "dúvadnak", ha vadászterületen kóborol és így tovább. Vágóállatként Magyarországon - szerencsére - nem hasznosítják ugyan, mégis nevezhető haszonállatnak is, mégpedig akkor, ha valakinek anyagi haszna van belőle.
Ha ugyanis mélyebben belegondolunk, többnyire a haszonállatot sem maga a gazda eszi meg. Eltekintve a saját fogyasztásra nevelt háztáji disznótól vagy csirkétől, a vágóállatok többsége piacra kerül, és a tulajdonos zsebébe az eladásukból származó anyagi haszon vándorol. Ahogy a végső felhasználó számára a sertés vagy a baromfi nem "haszonállat", hanem rövid karaj vagy kijevi pulykamell formájában jelenik meg, úgy a termelő számára viszont édes mindegy, hogy az eladott malac a tepsiben végzi vagy az új gazdi paplanos ágyában. Vagyis nem attól lesz haszonállat, hogy megeszik, hanem attól, hogy eladják.
Itt kezd a dolog érdekessé válni. Mert ha kétséges volna is, hogy hoz-e hasznot a kutya a gazdájának, az vitathatatlan, hogy a tenyésztőjének igen. És ameddig ebünkre nem vonatkozik teljesen különálló jogszabály, hanem mindig az adott helyzetre érvényes rendelkezést kell rá nézve alkalmazni, addig ebből a szemszögből nézve bizony haszonállatként kell kezelni. A társállattartás "melléktermékeként" jelentkező almok esetében - amikor a család kedvenceként tartott szukát életében egyszer befedeztetik -, persze nem lehet olyan szigorúan venni a dolgot, de a több szukával működő, folyamatosan kölyköket termelő ebtenyészet éppen olyan mezőgazdasági üzem, mint a sertéshizlalda vagy a csirkefarm, már ami a haszonszerzés kérdését illeti.

Mennyit ér a kutyahűség?

Nemcsak anyagi haszon létezik - illetve nem mindig mérhető közvetlenül anyagiakban a haszon. Az, hogy mennyi hasznot hoz a gyárnak az esztergályos, könnyen megállapítható az elkészített munkadarabok értékéből - de mennyi hasznot hoz ugyanennek az üzemnek az éjjeliőr? Az őrkutya pénzre váltható értéke napjaink romló közbiztonsága mellett egyre kevésbé vitatható, és ez nemcsak a kertben tartott házőrzőre érvényes: a zárt lakásajtó mögött csaholó eb is elveszi a betörő kedvét a próbálkozástól.
Ennél sokkal fontosabb azonban a "lelki haszon", amit a társállatok jelentenek az embernek - nemcsak a kutya vagy a macska, hanem bármilyen, látszólag puszta "kedvtelésből" tartott élőlény. A pszichológia jelentősége a huszadik század végére óriási mértékben megnőtt, s a munkáltatók is tudják ma már, hogy alkalmazottaik teljesítményét nagy mértékben befolyásolja a lelkiállapotuk. A bűncselekményektől az öngyilkosságokig számtalan nemkívánatos esemény hátterében áll lelki zavar - kézzelfogható haszonnak kell tehát tekinteni mindent, ami segíthet ennek elejét venni.
Az állatok közelségének, érintésének mérhetően vérnyomáscsökkentő, stresszoldó hatása van. Számos országban már évtizedek óta tudatosan alkalmaznak a lélekgyógyászatban állatokat - a lovaktól a delfinekig mindenfélét, de leggyakrabban mégis kutyákat. Olyan terápia ez, amely megelőzésként is alkalmazható. Miért kellene az embernek eljutnia a depresszió állapotába ahhoz, hogy az állatokkal való kapcsolat áldásos hatását élvezhesse? Akinek állata van, az soha nincs egyedül, annak mindig van kinek elmondania a gondjait, az nem érezheti úgy, hogy az élete céltalan.
A vakok öngyilkossági statisztikájából figyelemreméltó eredmény olvasható ki: olyan vak ember, akinek vezetőkutyája van, soha nem vet véget önkezével az életének. A kutya szemében mindig a gazdája a legfontosabb, a legcsodálatosabb, a leginkább tiszteletreméltó élőlény, legyen bár magányos, özvegy kisnyugdíjas, csalódott tinédzser vagy megunt szerető, mozgássérült, munkanélküli vagy hajléktalan. Ez önbecsülést ad az embernek, ami átsegíti a legnehezebb időkön is - és ez olyan haszon, ami pénzben ki sem fejezhető.

<< Vissza

Forrás : Kutya.hu
Ciiket írta : Mirtse Ádám