Általánosan elterjedt vélekedés, hogy a keverék kutyák okosabbak, egészségesebbek, szívósabbak, ellenálló képesebbek, mint a fajtatiszták. Mindez csupán divatos szólam az esélyegyenlőség jegyében, vagy van valódi, tudományos alapja is? Még akik meggyőződéssel vallják és hirdetik a keverékek előnyeit, azok is ritkán tudják a magyarázatot állításukra, pedig igenis létezik. A törzskönyvezett állatok (így például a kutyák) mindegyike bizonyos fokú beltenyésztés eredményeképpen nyeri el homogén formáját – némelyikük pedigrés állománya maroknyi ősre vezethető vissza, tehát valamennyien rokonai egymásnak. (Gondoljuk csak meg, hogy ha az embernek a kutyához hasonlóan bírálnák a fejformáját, haj- vagy szemszínét, testmagasságát és egyéb tulajdonságait, vajon hányan bizonyulnának “tenyésztésre alkalmasnak”?) A beltenyésztés bizonyos esetekben genetikai “deficittel” jár, vannak ugyanis bizonyos betegségek, amelyek csak homozigóta formában jelentkeznek, vagyis akkor, ha az utód mindkét szülőtől a hibás gént örökli.

Minél közelebbi rokon a két szülő, annál nagyobb esély van erre, logikus tehát, hogy a keverékek esetében ez az esély elég kicsi. Természetesen mindez csak akkor érvényes, ha egymástól genetikailag elég távol álló fajták, illetve egyedek pároztatásából származik az utód, mint ahogy két keverék kutya utódja is lehet genetikailag terhelt, ha a szülők véletlenül éppen ugyanazt a betegséget hordozzák. Fontos azonban tudni, hogy a hibás gén nem magának a beltenyésztésnek a hatására alakul ki, illetve hogy létezik úgynevezett beltenyésztést tűrő faktor is.

 << Vissza